top of page
ORBÁN TAMÁS
PORTFÓLIÓ - OKTATÁS
"Amikor én még kissrác voltam" és kezdtem a dalszövegírást,
nem volt olyan iskola vagy intézmény, ahol ezt tanulni lehetett volna.
Azóta eltelt több mint két évtized, de a helyzet nem sokat változott.
2013-ban kidolgoztam egy metodikát, amely játékosan,
élményszerűen vonja be a hallgatókat a dalszövegalkotás folyamatába.
A módszer összhangban van az iskolai irodalom tananyaggal,
hiszen az időmértékes verselést hívjuk segítségül a tanulók popzenei dalszövegeinek megalkotásához.
2014-ben a Zeneszöveg.hu bízta rám első, hivatalos Dalszövegírás Workshop-ját.
2015-től az NKA támogatja folyamatosan a főként általános és középiskolások számára kidolgozott programomat.
2016-ban meghívást kaptam vendégoktatóként
az Öröm a Zene Iskolába.
2017-ben és 2019-ben egy öt napos napközis tábor keretein belül valósíthattam meg a dalszövegírás oktatását, amely lehetőséget adott egy elmélyültebb, átfogóbb együttalkotásra a hallgatókkal.
A videók kronológiai sorrendben vannak feltöltve. 2015 áprilisa óta már 19. alkalommal valósult meg a program.
bottom of page